Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Önkormányzatok
Aknamezőn a települési önkormányzatok
Hódmezővásárhely csak a jéghegy csúcsa: hamarosan tömegesen kerülhetnek bajba a nagyobb városok önkormányzatai.
Olcsó kréta, kevés telefon - Ez vár a fővárosi iskolákra
Már februártól zárolhatják a fővárosi fenntartású oktatási intézmények költségvetésének 10 százalékát – erről értesítette levélben az iskolákat és a gyermekvédelmi intézményeket a Főpolgármesteri Hivatal.
Hidegebb és sötétebb lesz a fővárosi iskolákban a BKV miatt
A BKV helyzete miatt átmenetileg zárolják a fővárosi fenntartású iskolák költségvetésének tíz százalékát, emiatt az iskolák már februártól kevesebb pénzt kapnak a működésükre – írja az Index.
Adok-kapok Hódmezővásárhelyen
Ultimátumra ultimátum volt a válasz: az Erste Bank Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesternek írott levelében közölte, hogy kizárólag 10 milliárd forintos egyösszegű kötvényvisszaváltás – azaz visszafizetés – esetén hajlandó tárgyalni a város adósságának feltételeiről.
Megfelezett állami pénzek - Kemény év előtt az önkormányzatok
Pesszimista hangulatban készítik az önkormányzatok a 2012-es költségvetéseiket. Az államtól reálértékben kevesebb támogatás érkezik, a feladatok pedig csak egy év múlva csökkennek jelentősen. Nehezítik a tervezést a központi büdzsé hibái is.
Szűkösek lesznek a városi büdzsék
Pesszimista hangulatban készítik az önkormányzatok a 2012-es költségvetéseiket. Az államtól reálértékben kevesebb támogatás érkezik, a feladatok pedig csak egy év múlva csökkennek jelentősen. Nehezítik a tervezést a központi büdzsé hibái is.
„A tervezettség teljes hiánya látszik”
Kidolgozatlan a járási rendszer, az önkormányzati tulajdon állami átvételénél pedig a teljes a tervezetlenség – véli Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint évekbe telne átállni az új rendszerre.
„A tervezettség hiánya látszik”
Kidolgozatlan a járási rendszer, az önkormányzati tulajdon állami átvételénél pedig a teljes a tervezetlenség – véli Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint évekbe telne átállni az új rendszerre.
Zökkenőkkel viszik a tulajdont
Nem egyszerű átadni a megyék tulajdonait az államnak. A megyei önkormányzatok a gyors rendezésben érdekeltek, de a bürokrácia és a helyzet jogi tisztázása lassítja a folyamatot. Összességében 180 milliárd körüli adósság lehet az államé.
Megyei tulajdon: gyors átvétel
ÁTSZERVEZÉS Gyorsan, de a jogi, bürokratikus és személyi problémákat sem nélkülözve halad a január 1-je óta tartó folyamat, amelyben a megyék intézményei és ezzel az adósságaik is átkerülnek az államh...
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Wirtschaftsblatt: Magyarországnak a zsebében van az IMF
- Elemző: Lázár terve államcsődre utalhat a befektetők szemében
- FTD: "Újabb csapás a szorult helyzetben lévő Magyarországra"
- Soros: A németek gyilkos receptje társadalmi drámák sorát hozhatja
- 2014-ben jöhet az e-útdíj, fizetős lehet az M0-s
- Görög válság - Most tényleg besokallt az EU
- "Remélem Orbán hajlandó lesz lesüllyedni a szintünkre" - videó
- Kritikus szint felett a magyar hozam
- Elemzők: Van "némi igazság" az NGM állításában
- Orbán: Jobboldali plebejus vagyok