VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Egy hobbi és aki mögötte van: Kelemen Attila

MM
Self-made mannek tartja magát Kelemen Attila, a Ben & Loch Lomond Nemzetközi Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője, az Aviator konzorcium alapító elnöke. Olyannak, aki belső motivációja alapján éri el a sikereit – akár a konyhában is.

Hogyan került kapcsolatba a hobbijával?
Szeretek irányítani, kézben tartani életem minden részét. Egy felháborodott pillanatomban megelégeltem, hogy nem akkor és ott fogyaszthatom el kedvenc kacsacombomat, amikor és ahol szeretném. Azonnal vettem egy szakácskönyvet, alaposan bevásároltam és elkészítettem életem első vörösboros aszalt szilvás pácban sütött kacsáját. A sikerélmény kiegészítette és teljessé tette az étel zamatát…
 
Miért választotta épp ezt a hobbit?
Ő választott engem, kivárva a megfelelő pillanatot… Miután túl voltam a küzdősporton, ejtőernyőzésen, szükség volt olyan tevékenységre, amely érdekes, leköt, folyamatosan fejleszthető, bővíthető, és a küzdősporthoz hasonlóan itt is azonnali a visszacsatolás, a siker. Azóta a főzést összekötöm a hétvégi kikapcsolódással, a családi programokkal, az utazásokkal. Hogy ne váljon „káros” szenvedélyemmé ez az élvezet, rendszeresen futok.

A cikk a hirdetés után folytatódik
Volt-e olyan, akit „megfertőzött” a szenvedélyével?
A négyéves kislányom kihagyhatatlan a főzésből, ő a nagy fűszerező. Örömmel látom, hogy a közvetlen családi körben is kezd átalakulni a „…na, mit főzzek ma?” kényszer egyfajta alkotási lázzá.
 
Milyen képességeket igényel a hobbija?
A főzés egy nagyvállalat modellje. Fontosnak tartom, hogy előre elképzeljem a végeredményt, érezzem az ízét (vízió, stratégia). Párosítani kell a kreativitást a fegyelemmel (projektszemlélet). Előre kell gondolkodni, az alapanyagokat beszerezni (beszerzés), figyelni a párhuzamos folyamatokra (logisztika), foglalkoztatnom szükséges a lelkes segítőket, és érdekes feladatokat kell adni nekik (HR), s a produktumot el kell adnom a családon belül (értékesítés, marketing). Ami a legfőbb: szeretni kell, amibe belekezdünk.
 
Akad olyan tulajdonsága, amelyet e hobbija fejlesztett ki?
A meglévő tulajdonságaimat hívja elő egy-egy nagyobb főzés. Új tulajdonságot nem fejlesztett, de összekapcsolta őket, és egy időben foglalkoztatja. Összeérnek, mint az ízek. Amit viszont exponált s a legfontosabb helyre, az eredmény szeretete elé emelt egy életre, az – kedves coachom-edzőm szavaival megfogalmazva – a „cselekvés” szeretete.
 
Milyen tulajdonságokat tart fontosnak a cégvezetőknél?
„Egyszerűen definiálva”: szeressenek és tudjanak vezetni. Legyen erős értékrendjük, tartásuk, amely példaértékű a munkatársaik szemében is. Legyen reális önismeretük, amelynek mentén folyamatosan fejlesztik magukat. Tudjanak visszajelzést kérni és adni. Tudják egyeztetni a kreativitást a stratégiával. Találják meg helyüket a csapatban. Tudják, mikor és hogyan kell bevonni másokat döntéseikbe, és legyenek erősek, ha meg kell hozniuk egy döntést. Ezek mellett, de még inkább ezek felett maradjanak egészségesek. Tervezzék meg a saját életükben betöltött szerepeiket, legyenek képesek azokat harmóniában, egyensúlyban tartani.

Ezek jellemzők a magyar menedzserekre?
A legutóbbi menedzsmentauditunk során megkérdezett 11 vezető mindegyike elvált, állításuk szerint a munka túlsúlya miatt. Rémisztően sokat hallom vezetőktől, hogy „a család már lemondott rólam”. Ha menedzsertémájú festményt kellene festenem, akkor fáradt karaktereket ábrázolnék. A magyar menedzsereknek rendkívül nehéz helyzetben kell megfelelniük. Sokszor irreális, a helyi viszonyokat figyelmen kívül hagyó központi célkitűzések mentén próbálnak hatékonyan dolgozni. A cégek stresszszintje rendkívül magas, erős a létbizonytalanságból fakadó frusztráció. Ugyanakkor a magyar menedzserek rendkívül tehetségesek, akik szívják magukba a tudást; innovatívak és megoldásra törekvők…
 
Mit hiányol a magyar üzleti világból?
Az alapokat, az értékeket, a gentleman’s agreementet, a tudásmegosztást, a valós párbeszédet, az érdekkommunikációt. Hiányolom a képzések, a személyes fejlesztések iránti nagyobb vágyat, ezek közül is elsősorban a középvezetői csapatok átfogó, sokoldalú képzését, hogy kompetens segítői lehessenek a felső vezetésnek.
 
Van üzleti példaképe?
Self-made mannek tartom magam, aki belső motivációja és folyamatosan bővülő tudása alapján éri el a sikereit. Keresem-tanulom-kipróbálom-korrigálom-megvalósítom-újrakérdezem-fejlesztem: ezek a vezetői utam kulcsszavai. Nyitott vagyok a tanácsokra, megvan bennem a szakmai alázat (már egyre jobb az önkritikám is), és képes vagyok örülni mások sikereinek. Eddig sajnos személyesen nem találkoztam olyan üzletemberrel, akire már példaképként tekinthetnék. Legtöbbet a „még és már bölcsektől” tanulok, például a gyerekeimtől és a master coachomtól.
 
Mit szeret a magyar üzleti életben?
Rendkívül sok tudást hordoznak szakértőink, vállalkozóink. Számtalanszor élem meg azt az élményt, hogy nagy tapasztalatú és elkötelezett menedzserekkel és vezetőkkel egyeztethetek. Szeretem, hogy bár duzzogunk, panaszkodunk, mindig találunk megoldást a lehetetlennek tűnő helyzetekben is. Olyan megoldásokat, amelyek újdonságnak számítanak a világ többi részének is. Értékesnek tartom, hogy egy alapjában bizalmatlan üzleti környezetben nem adjuk fel, hogy egymást támogassuk, segítsük.

Mit változtatna meg, ha módja lenne rá?
Bevenném az alkotmányba, hogy a felszínes kommunikációt cseréljük le érdemi párbeszédre a gazdaság és politika szereplői között, amelynek alapján lényegi fejlesztéseket indíthatnánk el, a megoldásra, az eredményre helyezve a hangsúlyt. Kevesebb idő alatt többet érnénk el.
 
Elégedett az üzleti eredményeivel?
Ha az üzleti eredményt a cégem eredményessége és a családommal töltött valóban megélt percek szorzójaként értelmezem, akkor elégedett vagyok az eredményességgel. Elértem, hogy a naptáramban és a feladatlistámon csak és kizárólag értékteremtéshez kapcsolódó feladatok jelennek meg, legyen az egy 40 milliós tender elnyerése vagy a péntek délutáni bábszínház-előadáson való jelenlétem. Letettem az alapjait egy a magyar középvállalatok fejlesztését célzó központnak. A vezetésfejlesztő központunk pedig elindította a Paradigmaváltást a képzés-fejlesztés területén című projektet. Ebben az évben elkezdtük a román piac felmérését is.
 
Mit szeretne még elérni?
Tudásomat, illetve szakértő kollégáim tudását minél több vállalkozás fejlesztésében kamatoztatni. A magyar középvállalkozásokat fejlesztő irodánkat a következő két évben az első számú szakmai fórumként szeretném pozicionálni, és készségfejlesztésben is véleményformálóként kívánok jelen lenni a nagyvállalati környezetben. 2011-ben megnyitjuk a román és a szerb piacot.
 
Hogy érzi magát üzletemberként a magyar társadalomban?
Mind személyiségemből, mind hivatásomból fakadóan optimistának kell maradnom, aki tudatosan építkezik. Nehéz ma megmutatni, hogy valaki a tudásával, tehetségével úgy képes elérni valamit, hogy közben valóban értéket tud teremteni korrekt eszközökkel is. De ez (továbbra is) a személyes küldetésem s a missziónk… És örülök minden hírnek, amely sikeres magyar vállalkozásról szól.


Milyen reformokat tart fontosnak?
Rengeteg cégnél a legfontosabb probléma, hogy nincs képzett munkaerő, ezáltal a vállalat energiájának nagy részét az üresedések betöltésére fordítják. Ezt a helyzetet valódi, piacképes szakképzésekkel lehet javítani. A vállalkozások támogatása szerintem egyoldalú. Elnyerhetek pályázatot új gépsorra, néhány munkahelyet létrehozok, lesz termékem, de az értékesítőimet már nem képezhetem, hogy globális piacokon partnerként tudjanak tárgyalni jól képzett beszerzőkkel. A legnagyobb reformigény tehát egy piachoz, élethez igazított oktatás. Az egyetemi és középfokú oktatásokban a kognitív ismeretek mellett jelenjen meg a teljesítményképes tudás ismerete is, több gyakorlati tapasztalattal. Legalább ennyire fontos az „emberről” való tapasztalati tanulás, a szociális érzékenység, a társas intelligencia fejlesztése, egészen kicsi kortól kezdve. Erre az oktatókat kell első lépésként felkészíteni.
 
Meg is tudná valósítani ezeket, ha módja lenne rá?
Szakértő kollégáim és én is készen állunk erre.

Szerző: MM
Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 

A cikk küldése e-mailben

×
Cikk címe:
Egy hobbi és aki mögötte van: Kelemen Attila
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

Mehet

A *-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

MOL

2012. május 22. 16:43
16 150
-0.37%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

16 150

RICHTER

36 895

OTP

3 537

MTELEKOM

427
Ki van válságban? A cég? A főnök? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Bármilyen üzleti fórumon, rendezvényen, konferencián megfordulok, előkerül a válság szó, vagy az arra való hivatkozás. Hogy válság van-e vagy sem, azt mindenki másként érzi. Amint arról már korábban írtam, a helyzet nem egyértelmű, sokan egyszerűen bedőlnek a rémhíreknek, s csak válságban képesek gondolkodni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Cégtár light

További 500 000 cég alapadatai elérhetők az Opten
adatbázisában (Cégtár Light).
Részletesebb céginformáció: www.opten.hu