Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Az óriási bukás után számonkérő hangok az MSZP-ben
Az MSZP egyetlen jelöltje sem szerzett mandátumot az első fordulóban, és sok helyen a szocialisták legnépszerűbb politikusai buktak el. Egyetlen fővárosi kerület kivételével mind az 57 nyitott kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje vezet.
Itt-ott hiányzik a beton - Kötbért kér az önkormányzat
Másodszor is visszautasította szerdán a szegedi önkormányzat a kivitelező A-Sz-E Konzorcium kérését, hogy elkezdhesse az 1-es villamos Boldogasszony sugárúti szakaszának műszaki átadását.
Magyar-cseh-román együttműködés a szuperlézerért?
Bajnai Gordon miniszterelnök, Szabó Gábor rektor és Botka László polgármester kíséretében tekintette meg szombaton az Extreme Light Infrastructure (ELI) elnevezésű szuperlézer tervezett szegedi helyszínét
"Kiretusálták" Gyurcsányt
Kiretusálták Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök fotóit A szegedi nagyárvíz képeskönyve című, a polgármesteri hivatal gondozásában megjelent könyv javított és bővített kiadásából - írja a 168 Óra című hetilapban megjelent jegyzetében Mester Ákos főszerkesztő.
MSZP-s forgatókönyvek az egyharmad reményében
Az MSZP eddig három, egymástól eltérő karakterű miniszterelnök-jelölttel nyert választást, győzelmét ugyanazzal a politikussal megismételni azonban egyszer sem tudta. A Gyurcsány Ferenc lemondása óta eltelt időben többször is napirendre került, a július 4-i kongresszusnak pedig minden bizonnyal kulcskérdésévé válik, hogy ki lesz a szocialisták jelöltje a következő országgyűlési választásokon – áll a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében.
MOL
2012. május 22. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
16 °C
25 °C
14 °C
26 °C
13 °C
28 °C
14 °C
27 °C
14 °C
24 °C
14 °C
29 °C
16 °C
28 °C
14 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
15 °C
28 °C
14 °C
27 °C
14 °C
25 °C
14 °C
23 °C
15 °C
29 °C
16 °C
25 °C
14 °C
27 °C
14 °C
29 °C
16 °C
29 °C
16 °C
24 °C
14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX (zárva)
2012. május 22. 17:0515 perccel késleltetett adatok!
