Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Hitel, te drága
„Borzasztóak a bankok” – a markáns kijelentés nem egy elkeseredett kisvállalkozótól származik, hanem a legnagyobb magyarországi pénzintézet vezetőjétől.
Romániai bank után érdeklődik az OTP
„Konkrét nevet nem kívánok mondani, ám annyit elárulhatok, hogy az OTP Bank több szereplővel is folytatott, illetve folytat tárgyalásokat lehetséges akvizícióról” - közölte a hitelintézet éves közgyűlése után tartott sajtótájékoztatóján Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.
Kiderült, Csányi kit látna szívesen a Bankszövetség élén
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankadót inkább negatívan értékeli, az szerinte a különadó az EU alapokból történő támogatási lehívásokat is érintheti. Csányi az UniCredit vezérét látná szívesen a Bankszövetség élén.
Csányi: a forinthitelesek is bajban vannak
A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak, hiszen mindkét csoportra érvényes kockázatok vannak jelen Magyarországon – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este. Hozzátette: a devizahitelesek védelmét túlzottan hangsúlyozó kommunikáció ugyanakkor láthatóan csökkenti a fizetési hajlandóságot az adósok körében is.
Csányi megtartotta volna az euróalapú hiteleket
A hatvan napon túli késedelmes kintlévőségeink gyarapodása már lassul, de tény, hogy minden, a nem fizető adósok állami védelméről szóló általánosító kormányzati megszólalás csökkenti a fizetési hajlandóságot - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
Csányi: Nincs ok túlzott aggodalomra - Videó!
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója: A rosszabb verzió következett be. Az OTP vezére a miniszterelnök parlamenti beszéde előtt adott interjút lapunknak.
Csányi: a kormánynak szüksége van a bankadóra
Csányi Sándor, az OTP - a legnagyobb közép-kelet-európai független hitelező - elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, hogy az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt.
A bankadó igazi vesztesei - és "nyertesei"
A pénzintézeti különadó nemcsak a magyar és az európai bankszövetségnél "csapta ki" a biztosítékot, de egyes források szerint már az IMF is elégedetlen vele. Megnéztük, melyik bank, hogyan vészeli át idén a különadót.
Csányi: Igazságtalan a bankadó, Orbán: nincs alku! Képgalériával
Nem örül az OTP a bankadónak - mondta Csányi Sándor csütörtökön, miután találkozott Orbán Viktorral.
Csányi Sándor MLSZ-elnök lett: "életem legnehezebb feladata"
A Magyar Labdarúgó Szövetség mai tisztújító közgyűlésén a megjelent küldöttek dr. Csányi Sándort a szövetség új elnökévé választották.
MOL
2012. május 22. 16:43Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
16 °C
25 °C
14 °C
26 °C
13 °C
28 °C
14 °C
27 °C
14 °C
24 °C
14 °C
29 °C
16 °C
28 °C
14 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
15 °C
28 °C
14 °C
27 °C
14 °C
25 °C
14 °C
23 °C
15 °C
29 °C
16 °C
25 °C
14 °C
27 °C
14 °C
29 °C
16 °C
29 °C
16 °C
24 °C
14 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX (zárva)
2012. május 22. 17:0515 perccel késleltetett adatok!
