Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Legalább 3 százalékos GDP-növekedést jósol Molnár Csaba
Magyarországon a gazdasági növekedés üteme jövőre 3-3,5 százalék lehet, ha az ország marad a mostani makrogazdasági pályán, az idén már csökkenő pályára áll az államadósság GDP-arányos szintje – jelentette ki csütörtökön Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a "Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban 2010-től?" előadássorozaton.
Molnár: Kósa öntömjénezésére 500 milliót költenek
Molnár Csaba szerint az önkormányzati tiltakozás valójában fideszes kampányrendezvény volt, amelyen hazugságok hangzottak el – írja az ATV.hu
Kósa: "Ha Molnár bukik, mehet vissza dalolni a vokálba"
A szocialisták meghőköltek: a tüntetés hatására visszavontak néhányat a legbrutálisabb tételek közül – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke
Mennyiért vesz kerékpárokat a kormány?
A kormány hazai és uniós forrásból 900 millió forinttal támogatja a főváros közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét, azaz a "fregolibiciklik" kialakítását.
MSZP-s forgatókönyvek az egyharmad reményében
Az MSZP eddig három, egymástól eltérő karakterű miniszterelnök-jelölttel nyert választást, győzelmét ugyanazzal a politikussal megismételni azonban egyszer sem tudta. A Gyurcsány Ferenc lemondása óta eltelt időben többször is napirendre került, a július 4-i kongresszusnak pedig minden bizonnyal kulcskérdésévé válik, hogy ki lesz a szocialisták jelöltje a következő országgyűlési választásokon – áll a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében.
Ősztől jelentős gázár-csökkentést ígér a kormány
Molnár Csaba tájékoztatása szerint a kormány a fűtési szezon kezdetén "jelentősen" csökkenti a lakossági gáz árát.
Folytatódik a kutatási együttműködés a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia között
Aláírta szerdán a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közötti stratégiai kutatási megállapodást Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Pálinkás József, az MTA elnöke.
Molnár Csaba: Megvédjük a devizahiteleseket!
A kancelláriaminiszter szerint a kormány intézkedései miatt javult a forint helyzete.
Molnár Csaba már munkabaráttá tenné az adórendszert
Munkabarát adórendszer bevezetésére van szükség - mondta Molnár Csaba, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter egy lakossági fórumon szerdán Balatonfüreden.
Finisben az atomerőmű-törvény
Tavasszal kampány indul a civil szféra tájékoztatására, támogatásának megszerzésére
MOL
2012. május 23. 15:04Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
14 °C
25 °C
16 °C
26 °C
14 °C
28 °C
13 °C
27 °C
13 °C
24 °C
15 °C
29 °C
15 °C
28 °C
13 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
16 °C
28 °C
12 °C
27 °C
12 °C
25 °C
16 °C
23 °C
16 °C
29 °C
15 °C
25 °C
15 °C
27 °C
13 °C
29 °C
13 °C
29 °C
13 °C
24 °C
12 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 23. 15:0415 perccel késleltetett adatok!
