VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Névtár

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Viszlát, Roosevelt tér? Pálinkás is új nevet adna
2011. március 22. | 16:13

A főváros vezetése támaszkodik az Akadémia szellemi bázisára és javasolja, hogy az MTA vegyen részt fővárosi szakpolitikai kérdések kidolgozásában– hangzott el az Akadémia elnöke és a főpolgármester megbeszélésén.

Pálinkás: Nehéz és hosszú folyamat lesz az oktatás megújítása
2010. május 21. | 10:13

A pedagógusok helyzete ma Magyarországon sok tekintetben megrendült - nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A köztestület vezetője a Bölcsek Tanácsának ajánlásaival kapcsolatban rendezett konferencia után adott interjút a Duna Televíziónak.

A gyökereknél kell kezdeni
2009. október 13. | 05:00

A magyar értékszerkezetet a fejlettségi szintünkhöz képest kevésbé jellemzi a tekintélyelvűség – hangsúlyozta Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója. Az intézet által kiadott, Magyarország helye a világ értéktérképén című anyag bemutatóján mondta el ezt a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

Pálinkás: Nem mentem neki a kormánynak
2009. szeptember 2. | 17:40

A teljes szellemi elitnek össze kell fognia Magyarországon a természettudományos oktatás és kutatás fejlesztéséért – mondta az ATV-ben Pálinkás József, aki tagadja, hogy tegnapi évnyitó beszédében nekiment volna a kormánynak.

Túl jó jegyek születtek - Jó ez az érettségi rendszer?
2009. július 10. | 08:10

Kiemelkedően jó, 3,65-ös lett idén az országos érettségi átlag. Kevesen buktak meg az érettségi vizsgán, és kettest is alig kapott valaki - idézi fel az InfoRádió. Az ideinél csak 2005-ben születtek jobb eredmények, amikor a matematika vizsgát a tételek kiszivárgása miatt érvényteleníteni kellett.

 
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Parlamenti ülésnap - Fotó: Darnay Katalin

  • HBLF pénzügyi csúcstalálkozó - Fotó: Kallus György

  • A világon egyedülálló véna alapú beléptetési rendszer bemutatása - Fotó: Darnay Katalin

  • Országgyűlési nap, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter esküt tesz - Fotó: Darnay

  • Áder János beiktatása - Fotók: Kallus György

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. május 23. 15:11
15 765
-2.75%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

15 765

RICHTER

36 100

OTP

3 435

MTELEKOM

427

Időjárás

Budapest

zápor
29 °C
14 °C
Időjárás előrejelzés »

Állásajánlatok

BUX

2012. május 23. 15:09
16 432,55
-1.92%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Coaching? Nekem? Minek? Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Év elején egy országos kutatásomban 835 vezérigazgató, ügyvezető igazgató, cégtulajdonos, gazdasági vezető és HR vezető közül közel négyszáz úgy nyilatkozott, hogy a menedzsment fejlesztésére is szükség van cégüknél az idei évben a hatékonyságnövelés érdekében. A felmérés kitöltői között kisorsolt öt alkalmas vezetői coachingot azonban mindössze 197-en szerették volna megnyerni. További írások itt találhatóak »
Nemzeti fejlesztési vágta Essősy Zsombor
vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »

Ingatlankereső