Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Elemző: Nem örülhetünk a munkanélküliségi adatnak
Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, bíztató azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság a május-júliusi időszakban - kommentálták elemzők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikált munkaerő-piaci adatait.
Elemzők: Matolcsyék elszámolták magukat
A költségvetési hiány 4,5 százalék is lehet 2010-ben a vállalt 3,8 százalék helyett a GDP százalékában - írta az Origo csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolta az értesülést, hogy a maaastrichti, EU által vizsgált költségvetési deficit ekkora lenne. Piaci hatása mérsékelt lehet, ha végül 4,5 százalék lesz a hiány, azonban a hitelességnek árthat Barta György, a CIB Bank vezető elemzője szerint.
A pánik visszatért, az EU tehetetlen - Mi lesz a forinttal?
Újra felerősödni látszanak az európai szuverén adósságválság miatti aggodalmak. Több nyugat-európai ország államcsőd ellen köthető biztosítási felára (CDS) folyamatosan emelkedik.
Még ennél is drágább lehet a svájci frank?
A zárás idején egy svájci frankért 217,57 forintot adtak, a hazai deviza már kora délután a történelmi mélypontra csúszott a frankkal szemben és késő délután már a 218-as határon is átlépett.
Korlátozott mozgástér
A költségvetés jelenlegi formájában nem lesz képes a kitűzött hiánycélt hozni, ráadásul erős az igény az aktivista gazdaságpolitikára. A lehetőségek azonban hallatlanul korlátozottak, elsősorban a befektetők költségvetésre kihegyezett fogékonysága folytán. A még mindig jelentős IMF-finanszírozás teljes piacira történő kiváltása ezek fokozott figyelembevételét, nagyon szigorú gazdálkodást követel meg az új kormánytól is.
Magyar gazdaság: innen már csak felfelé lehet menni?
Az ipari termelés további visszaesése csalódást okozott, a második negyedévi GDP csökkenés azonban az elemzők várakozásának megfelelt, és reményeik szerint már a recesszió mélypontját jelenti.
Alacsonyabb infláció és kamatvágás várható Magyarországon
Lényegesen javultak az inflációs kilátások a Reuters legutóbbi felmérése szerint, hétfőre nagy többséggel kamatvágást valószínűsítenek.
MOL
2012. május 23. 15:25Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
14 °C
25 °C
16 °C
26 °C
14 °C
28 °C
13 °C
27 °C
13 °C
24 °C
15 °C
29 °C
15 °C
28 °C
13 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
16 °C
28 °C
12 °C
27 °C
12 °C
25 °C
16 °C
23 °C
16 °C
29 °C
15 °C
25 °C
15 °C
27 °C
13 °C
29 °C
13 °C
29 °C
13 °C
24 °C
12 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 23. 15:2415 perccel késleltetett adatok!
