Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Az óriási bukás után számonkérő hangok az MSZP-ben
Az MSZP egyetlen jelöltje sem szerzett mandátumot az első fordulóban, és sok helyen a szocialisták legnépszerűbb politikusai buktak el. Egyetlen fővárosi kerület kivételével mind az 57 nyitott kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje vezet.
„Féltékeny” a Balatonring rendezvényeire a Hungaroring?
A Balatonring-projekt állami hitelszerződésének elmaradása miatt Suchman Tamás ellenlobbizással vádolta meg Niklai Ákost, a Magyar Turizmus Zrt. nemrég leköszönt elnökét – tudta meg a Népszabadság.
Nem ad hitelt az MFB a Balatonringnek
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem köti meg a Balatonring hitelszerződését.
Suchman: Mesterházy nem volt mindig a "bólogatók" között
Mesterházy Attila miniszterelnöki jelölésekor arról döntött az MSZP, hogy akar-e generációváltást indítani, és hogy van-e mondanivalója a rendszerváltás után szavazópolgárrá lett fiatalok számára - mondta az InfoRádióban Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő.
Elindult a tolakodás az MSZP "befutó" helyeiért
Minél későbbre, a decemberi pártkongresszus előtti időszakra tolják az MSZP vezetői az országos választási lista összeállítását, így szeretnék elkerülni a várható konfliktusokat.
600 millió a "Tihanyi Legendára"
Kiemelt beruházásként szeretnék fejleszteni Tihanyt, a helyi önkormányzat több mint fél évtizede dédelgetett terve, a "Tihanyi Legenda" nevű turisztikai fejlesztési projekt most 600 millió forintos uniós pénzhez juthat
Balatonring: várhatóan tovább csúszik az átadás
Konkrétumot csak július végén lehet mondani, de úgy tűnik, tavasz helyett ősszel lesz jövőre Magyar Nagydíj a Balatonringen.
Egymilliárdos jégkár Somogyban: "Minden család érintett Segesden"
Az előzetes bejelentések és felmérések szerint főként Nagyatád, Barcs, Csurgó környékén - 20-25 település vonzáskörzetében - hozzávetőleg 800 termelőnek közel egymilliárd forint mezőgazdasági kárt okozott a jégverés - tájékoztatott Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
Startolhatnak záhonyi infrastruktúra fejlesztések
Meghatározó állomáshoz érkezett ma a záhonyi komplex gazdaságfejlesztési program megvalósítása.
Megkapta az építési engedélyt a Balatonring
Az állami hatóságok a szigorú eljárási szabályok betartásával járultak hozzá az engedély kiadásához
MOL
2012. május 23. 15:36Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
14 °C
25 °C
16 °C
26 °C
14 °C
28 °C
13 °C
27 °C
13 °C
24 °C
15 °C
29 °C
15 °C
28 °C
13 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
16 °C
28 °C
12 °C
27 °C
12 °C
25 °C
16 °C
23 °C
16 °C
29 °C
15 °C
25 °C
15 °C
27 °C
13 °C
29 °C
13 °C
29 °C
13 °C
24 °C
12 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 23. 15:3415 perccel késleltetett adatok!
