Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Névtár
Surányi: A hiteleseknek meg kéne szabadulniuk a franktól
A leggyengébb pontja a kormány devizahiteleseknek szánt programjának, hogy mivel három évig nem volt végrehajtás, felgyülemlett több mint százezer végrehajtás előtt álló ingatlan, a kilakoltatási moratórium feloldása után pedig hiába jelöl ki kvótát a parlament, mindenki tudja, hogy százezer plusz lakás kerül a piac kínálati oldalára és összeroppanthatja az ingatlanárakat – mondta a Klubrádió Szabad sáv című műsorában Surányi György.
70-ről 40 ezerre csökkenhet a törlesztő a CIB javaslatával
A CIB Bank által kidolgozott javaslat az átlagosan 70 ezer forint körüli havi törlesztőrészletet alig több mint 40 ezer forintra szorítaná le – mondta el Surányi György a Gazdasági Rádiónak.
Évekig álom maradhat a 200 forint alatti svájci frank
A rögzítette árfolyam nem kezeli azoknak a hiteleseknek a problémáját, akik már egyáltalán nem tudnak fizetni - mondta a volt jegybankelnök a 180 percben. A 200 forint alatti svájci frank még hosszú ideig csak álom maradhat.
Surányi: Szinte semmibe sem kerülne a törlesztők csökkentése
Surányi György úgy látja, a Széll Kálmán terv részletei nem ismertek, ezért az egyelőre egy fekete doboz, amellyel kapcsolatban nem is nyilatkozik.
Surányi 40 százalékkal csökkentené a törlesztőket - Új terv
A törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkentésével kezelné az ingatlanhitelesek egyre súlyosbodó gondjait Surányi György, Tomas Spurny és Barta György. A szerzők által javasolt radikális megoldás fájdalmas az állam, a hitelesek és a bankok számára is, és a kilakoltatási tilalom eltörlésével számol.
A kormány "fontos lépést tett a valós világ felé"
A kormány gazdaságpolitikájáról rendezett vitaestet csütörtökön Bécsben a WIIW osztrák kutatóintézet Cséfalvay Zoltán államtitkár, Surányi György bankár, az MNB volt elnöke, Oblath Gábor közgazdász és Magyar Kornélia politikai elemző részvételével.
"Az EU elszámolási rendszere használhatatlan"
A magyar gazdaság fundamentumai sokkal kevésbé törékenyek, mind azt sokan hiszik - fogalmazott Surányi György, egykori MNB-elnök a Stabilitás Pénztárszövetség konferenciáján.
Válaszolt az MNB Surányi kritikájára
A nemzetközi likviditási válság kezelésében a jegybank sikerrel oldotta meg a hazai bankközi pénzpiac feszültségeit - állítja Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az Élet és Irodalom című heti lapban megjelent írásában, amelyben válaszol Surányi György volt jegybankelnök korábbi kritikájára, amely szerint a válságban a jegybank téves diagnózis alapján téves terápiát alkalmazott.
Jegybankelnöknek készül Surányi? Reagál az MNB a kritikákra
Surányi György, a jegybank volt elnöke a hétvégén minden eddiginél erősebb kritikával illette a magyar monetáris politikát. Az MNB lapunkhoz került reakciójában kifejti: Surányi írása olyan monetáris politikai alapvetésen nyugszik, amely eltér a jegybankétól.
Róna: "Attól tartok, hogy Surányi lekésett"
Surányiak teljesen igaza van abban, hogy az MNB devizatartalékai a válság kirobbanását megelőző és az azt követő időszakban nem voltak elégséges arányban a nemzetgazdaság egészének deviza adósságával – írja Róna Péter a Népszavában.
MOL
2012. május 23. 15:39Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
29 °C
14 °C
25 °C
16 °C
26 °C
14 °C
28 °C
13 °C
27 °C
13 °C
24 °C
15 °C
29 °C
15 °C
28 °C
13 °C
24 °C
14 °C
26 °C
13 °C
23 °C
16 °C
28 °C
12 °C
27 °C
12 °C
25 °C
16 °C
23 °C
16 °C
29 °C
15 °C
25 °C
15 °C
27 °C
13 °C
29 °C
13 °C
29 °C
13 °C
24 °C
12 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 23. 15:3915 perccel késleltetett adatok!
