Világgazdaság Online

Az Európai Bizottság 2010. július 7-én a Megfelelő, fenntartható és biztonságos európai nyugdíjrendszerek felé címmel közzétett zöld könyvével november 15-ig tartó uniós szintű vitát nyitott az európai nyugdíjasok jövőjéről. Sürgősen felül kell vizsgálni a nyugdíjígérvényeket annak fényében, hogy a gazdaság többi részétől és az állami költségvetésektől mi várható el – fogalmaz e zöld könyv –, mert a mai helyzet az öregedési dagály és a foglalkoztatási apály kettős hullámverésében tovább már nem tartható fenn.

Egyrészt azért nem, mert az élettartam növekedésével együtt nőnie kell a ledolgozott évek számának is, különben a nyugdíjak megfelelősége nem lesz biztosítható (értsd: kisebb lesz a nyugdíja mindenkinek), vagy fenntarthatatlan költségek jelentkeznek a nyugdíjkiadások terén. A megoldás legegyszerűbb módja, ha drasztikusan felemeljük a tényleges nyugdíjba vonulási életkort. A zöld könyv utal arra, hogy további hét évvel nőhet az élettartam az unióban, vagyis sejteti, hogy a nyugdíjkorhatár felemelhető akár 72 éves korig is.

Másrészt azért sem tartható fenn a mai helyzet, mert több tagállamban a társadalombiztosítási járulékok egy részét újonnan létrehozott kötelező tőkefedezeti nyugdíjalapokba irányították, vagyis csökkentették az állami nyugdíjrendszer aktuális kiadásainak fedezetét. Az Európai Bizottság szerint a pénzügyi és gazdasági válság különös erővel nyomatékosította e megoldás pillanatnyilag problematikussá vált mivoltát, ez az érintett kormányokat – köztük a magyart – erőteljesen arra ösztönzi, hogy leállítsák vagy csökkentsék a magánnyugdíjalapokba fizetett járulékokat az állami nyugdíjrendszerek pénzügyi helyzetének javítása érdekében. Ennek a folyamatnak az első lépése a kilenc érintett tagállam brüsszeli beadványa a magánnyugdíjpénztárakba fizetett járulékok statisztikai besorolásának megváltoztatása iránt.

A zöld könyv nem bizakodó a kötelező tőkefedezeti rendszerek várható befektetési környezetével kapcsolatban sem. Megállapítja, hogy az idősödő társadalmak csökkentik az európai gazdaság potenciális növekedési rátáját, ezért az európai befektetéseknek alacsonyabb lesz a megtérülési rátája. A nyugdíjalapok kisebb hozamai viszont arra késztetik az alapkezelőket, hogy az idősödő pénztártagok biztonsági érdekeivel ellentétesen, a befektetési kockázatok ellenére továbbra is engedjék az agreszszív feltörekvő piacokra áramlani a tőkét. Így a következő pénzügyi leolvadást akár a hozamok maximalizálására(!!!) kényszerülő nyugdíjalapok is okozhatják.
A zöld könyv minden oldalán sejteti, hogy az idősek eltartásának kötelezettsége súlyosan rontja az unió világgazdasági versenyképességét. Ha az egyre több európai nyugdíjas eltartásának drámaian növekvő terhét az egyre több globális kihívással küszködni kénytelen és egyre kisebb létszámú európai fiatalságra terheljük, akkor Európa könnyen elveszítheti a termelékenységi és növekedési versenyt a világ többi erős régiójával szemben.
Márpedig abban az esetben, ha a nyugdíjakat Európa-szerte oroszlánrészben biztosító felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszerekben az éppen aktív generáció befizetései nem fedezik az éppen nyugdíjas generációnak a részükre megígért – és általuk az előző generációt eltartó járulékfizetésükkel megszolgált – nyugdíjukat, akkor az állam az általános adóbevételeiből kénytelen pótolni a hiányzó összeget, vagy eleve kölcsönt kell felvennie a nyugdíj-finanszírozásra, vagy kénytelen-kelletlen kevesebb nyugdíjat kell fizetnie. Mindhárom „megoldás” költsége végül úgyis a fiatalabb generációkat terheli – ami egyenértékű azzal, mint ha az atlétikai világbajnokságokon az európai versenyzők mostantól kövekkel mind jobban megrakott hátizsákokat cipelve indulnának.
Az EU a 2007-es pénzügyi és gazdasági válság kezelése nyomán olyan mértékben eladósodott, amely saját bevallása szerint húszévnyi költségvetési konszolidációt tett semmissé. Ennek következtében további kölcsönterhelést egyszerűen nem bírnak el az állami költségvetések. Így egyre vonzóbb lehet majd a kormányzatok számára a pénzjegynyomda jelentette kézenfekvő megoldás. Az infláció szellemének ránk szabadításával azonban nemcsak az adósságok és a nyugdíjígérvények, hanem a gazdasági növekedés reményei is füstté válhatnak.
Mindezek mellett morális kockázat is porlasztja a nyugdíjak védelmi rendszereit. Miután az európai polgárok tapasztalatai szerint a kormányzatok az állami költségvetésekből úgyis pótolják nyugdíjrendszereik tátongó hiányát, úgy vélhetik, jobban megéri nekik, ha minimalizálják vagy egyenesen szabotálják nyugdíjcélú közterheik viselését, mert az államok végül úgyis biztosítanak nekik valami nyugdíjat – amelynél akkor sem kapnának sokkal többet, ha rendesen fizették volna a járulékaikat. A tömeges nyugdíjszabotőr-mentalitást tovább turbózza az a közös félelem, hogy a pay-as-you-go rendszerek a demográfiai egyensúlyok felborulása miatt eleve pilótajáték-logikával épülnek fel, vagyis minél később lép valaki a rendszerbe, annál kevésbé számíthat arra, hogy visszakapja a befektetett pénzét.
A helyzetet tovább rontja, hogy a 2007-es válság messzeható utórengéseként a modern európai nyugdíjtörténelemben elsőként súlyosan eladósodott, nagy összegű jelzáloghitelekkel terhelt friss nyugdíjasok tömeges megjelenése várható, akiknek a nyugdíja valószínűleg a hiteltörlesztő részleteik összegét sem éri majd el.
Az Európai Bizottság nem véletlenül hangsúlyozza, hogy Európában nőni fog a saját nyugdíjunk szempontjából vállalt egyéni felelősségünk…
Milyen lehet az a nyugdíjparadigma, amely nem csupán a demográfiai cunami és a foglalkoztatási apály, hanem a növekedés kemény korlátaival fenyegető klímaváltozás és az újabb globális válságok akuttá vált veszélyét is képes lehet kezelni? A kulcselem minden mai kötelező nyugdíjrendszerben a munkajövedelem típusú személyi bevételek járulékoltatása. Megfelelő, fenntartható és biztonságos nyugdíjrendszer viszont munkajövedelmek járulékaira alapozva e sorok írója szerint egyszerűen nincs.
Lehetséges-e más paradigma alkalmazása? Elvileg igen, de csak akkor, ha egyrészt a tagállamok jelentős részben lemondanak a nemzeti nyugdíjrendszereik feletti szuverenitásukról, és megteremtik az egységes páneurópai öregségi nyugdíjrendszer alapjait, másrészt elvetik a munkanyugdíj elvét, és a jövedelmek napról napra lehetetlenebb járulékoltatása helyett az európai összlakosság fogyasztására kivetett adókra alapozzák meg az európai öregek minimális ellátásának fedezetét. A koncepció jegyében a páneurópai alapnyugdíj forrása a fogyasztásra kivetett speciális, vissza nem igényelhető európai nyugdíjforgalmi adó lenne, amely minden árut és szolgáltatást Európa-szerte egységes kulccsal terhelne. Az új európai nyugdíjparadigma fontos elemeként az életszínvonal teljes vagy részleges időskori fenntartása érdekében választható kiegészítő nyugdíjmegoldásokat minden uniós tagállam egységes ösztönzőkkel támogatná. Ennek eredményeként az uniós polgár azonos eséllyel vállalhatna – privát nyugdíjtőkéjének páneurópai adókedvezményekkel támogatott felhalmozása révén – egyéni felelősséget saját időskorának minőségéért, függetlenül attól, hogy Németországban, Portugáliában, Bulgáriában vagy Magyarországon tölti-e élete alkonyát.

A szerző a BROKERNET Investment Holding Zrt. értékesítésfejlesztési vezérigazgató-helyettese