Világgazdaság Online

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai döntése alapján a hitelintézetek maguk választhatják meg a kötelező tartalékrátájuk szintjét. A bankok 2010. október 1-től kezdődően a 2, 3, 4 és 5 százalékos tartalékráták közül választhatnak; választásukat ezt követően félévente módosíthatják.

Az MNB döntésének célja, hogy még hatékonyabban támogassa a bankok likviditáskezelését és a bankközi forintpiac stabilitását. A változás beleillik abba a sorba, amit a jegybank eddig is tett a bankrendszer likviditásának erősítésért (például jegybanki hitellehetőségek kibővítése, devizacsere-ügyletek bevezetése, elfogadható fedezetek bővítése, stb.).

A jegybank a kötelező tartalékrátát 2008 novemberében csökkentette 2 százalékra, azt megelőzően 5 százalék volt a mértéke. Az MNB 2004-től kezdve piaci kamatot (jegybanki alapkamatot) fizet a bankok kötelező tartalékára, ezért a tartalékráta nagysága sem a monetáris politika irányultságát, sem a hazai bankok hitelezési tevékenységét nem befolyásolja.

A változtatást a bankközi piacoknak a pénzügyi válság kirobbanása óta tartó korlátozott működése teszi szükségessé, de az MNB a stratégiájának megfelelően hosszú távon törekedni fog az eurozóna kötelező tartalékszabályozásához való harmonizációra.
 
A Magyar Nemzeti Bank piaci (alapkamattal megegyező) kamatozású és a tartalékteljesítési időszak átlagában teljesítendő kötelező tartalékrendszerének célja kizárólag a hazai hitelintézetek likviditáskezelésének támogatása, ezáltal a bankközi pénzpiaci hozamok ingadozásának simítása – áll az MNB közleményében.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a kötelező tartalék nagyságának tartalékalaphoz viszonyított optimális aránya (vagyis az optimális tartalékráta nagysága) likviditáskezelési szempontból hitelintézetenként jelentős eltérést mutat. Azon bankok, amelyeket tartalékalapjuk nagyságához viszonyítva relatív alacsony likviditási hatások érnek, a jelenleg érvényes 2 százalékos tartalékráta mellett is könnyen tudják kezelni a likviditásukat. Azon bankok azonban, amelyek esetében a likviditási hatások relatív nagysága nagyobb, a 2 százalékos tartalékráta mellett már nem tudják hatékonyan hasznosítani a kötelező tartalékrendszer átlagolási mechanizmusát. Az MNB az opcionálisan választható magasabb tartalékráták bevezetésével ezt a jelenleg meglévő aszimmetriát kívánja kezelni, és biztosítani, hogy a jövőben a kötelező tartalékrendszer minden hazai hitelintézet esetében megfelelő hatékonysággal támogassa a likviditáskezelést.

A hitelintézetek rendelkezésére álló likviditás-nyújtó illetve likviditás-lekötő jegybanki eszközök biztosítják, hogy a piaci kamatok az alapkamattal összhangban alakuljanak. A jelentős rendszerszintű likviditástöbblettel rendelkező hazai hitelintézetek saját döntésük alapján, korlátlanul helyezhetnek el likviditást a jegybanknál kéthetes MNB-kötvényben, ez azonban hitelezési aktivitásukkal nem hozható összefüggésbe. A kötelező tartalék emelkedése illetve csökkenése következtében jelentkező likviditásigényt illetve likviditástöbbletet tehát a hazai hitelintézetek kezelni tudják kéthetes MNB-kötvény állományuk csökkentésével illetve növelésével.

Eközben kamatveszteség sem éri a hitelintézeteket, mivel az MNB piaci kamatot (jegybanki alapkamatot) fizet mind a bankok kötelező tartalékára, mind a kéthetes MNB-kötvényben elhelyezett likviditásra. A kötelező tartalékráta mértéke, valamint az ennek segítségével meghatározott tartalékkötelezettség nagysága ezért sem a monetáris politika irányultságát, sem a hazai bankok hitelezési tevékenységét nem befolyásolja.