VILÁGGAZDASÁG Network

Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak

×

Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.

Belépés

×



Elfelejtett jelszó »

Politikai közvélemény-kutatások

Gyurcsány pártja bejutna a parlamentbe
2012. február 2.

Gyurcsány Ferenc pártja bejutna a parlamentbe, míg Schmitt Pál már nem olyan népszerű, mint a múlt hónapban – ez derül ki a Medián friss felméréséből, amelyet a HVG közöl.

Ebben a körben vesztette el első helyét a Fidesz
2012. január 12.

Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.

Ipsos: Az év nyertese a Jobbik
2011. december 14.

A Jobbik utolérte az MSZP-t, a Fideszt a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja, erősödött a Demokratikus Koalíció, a pártoktól elfordulók aránya rendkívül magas - így foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek az Ipsos december első felében az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

Minden második honfitársunk titkolja, kire szavazna
2011. október 26.

A TÁRKI októberi pártpreferencia-kutatásának adatai szerint az elmúlt egy évhez hasonlóan tovább csökkent a FIDESZ-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani vagy titkolja választását.

Trónfosztás: Kósától és Rogántól tarthat Orbán
2011. október 21.

Orbán Viktor népszerűsége a tartós tendenciát követve egy százalékponttal tovább csökkent, és jelenleg már csak a válaszadók 37 százaléka látja őt szívesen „fontos szerepben” – írja elemzésében a Medián.

Nézőpont: Most vasárnap is kétharmaddal győzne a Fidesz
2011. szeptember 14.

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban - olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a honlapján.

Ipsos: A hónap nyertese a Jobbik
2011. augusztus 1.

A Fidesz és az MSZP támogatottságában a korábbi trendeknek megfelelő, de nagyon kicsi változások történtek az elmúlt hónapban. A kormánypárt mögött a választókorú népesség 22 százaléka áll, ellenfele 14 százalékot ér el - ezek 1,8 millió illetve 1,1 millió szavazópolgárt jelentenek – derül ki az Ipsos kutatásából, amelyet a Népszabadság számára készített.

Csak az emberek fele elégedett Orbánnal
2011. július 13.

A Nézőpont Intézet szerint minimálisnak látszik az MSZP, a Jobbik és az LMP együttműködésének esélye, mert a három ellenzéki párt támogatottsága közel azonos, így az összefogásnak nem lenne vezető ereje. A Heti Válasz című lap számára készült, az MTI-hez szerdán eljuttatott közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP pártszövetség egy most vasárnapi választáson újra kétharmados többséget szerezne a parlamentben.

Századvég: Az LMP kezdi átvenni az MSZP helyét
2011. július 7.

A Századvég június végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága pedig gyengül a teljes népességben. Az LMP mára több fontos választói csoportban megelőzi a szocialistákat, többek között Budapesten is.

Megfordult a trend? - Nem csökken tovább a Fidesz támogatottsága
2011. június 22.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. júniusi pártpreferencia-kutatása szerint eddigi csúcsra ért a pártválasztásukban bizonytalanok aránya, ami igen közel került a megkérdezettek feléhez. A bizonytalanok létszámnövekedése korábban a kormánypártok terhére történt, júniusban viszont a Fidesz-KDNP táborának nagysága stagnált, míg az ellenzéki pártok támogatottsága jelentősen csökkent. A pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 48 százalékról 53 százalékra nőtt, miközben az MSZP-é 25 százalékról 24 százalékra csökkent.

USD/HUF 223.12 +0.811% USD/HUF
EUR/HUF 292.85 +0.832% EUR/HUF
CHF/HUF 242.81 +0.861% CHF/HUF
EUR/USD 1.3129 +0.052% EUR/USD
  • Képgalériák
  • Videogalériák
  • Malév, fotók: Darnay Katalin

  • 2012, sorsfordító év? - VG konferencia, fotók: Darnay Katalin

  • Ismét Magyarországon a Ryanair - Fotók: Kallus György

  • Autóújdonságok Detroitban

  • Parlamenti ülésnap, december 19. - Fotók: Darnay Katalin

  • Szakszervezeti tüntetés, december 3. - Fotók: Darnay Katalin

Előző
Következő
  • Magyar a világ két legjobb bárja

    Magyar a világ két legjobb bárja

  • Bóvliba vágtak minket - vox pop

    Bóvliba vágtak minket - vox pop

  • Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

    Mi bosszant minket a kgfb kampányban?

  • MABISZ konferencia

    MABISZ konferencia

  • Mit gondolunk a végtörlesztésről?

    Mit gondolunk a végtörlesztésről?

  • Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

    Szemüveg nélküli 3D képernyő táblákhoz

Előző
Következő

MOL

2012. február 6. 16:43
20 335
1.78%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar
Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!

MOL

20 335

RICHTER

39 295

OTP

4 131

MTELEKOM

543

Időjárás

Budapest

erősen felhős
-4 °C
-9 °C
Időjárás előrejelzés »

BUX (zárva)

2012. február 6. 17:06
19 900,88
1.2%
A BÉT információi alapján az adatokat a Magyar Vendor szolgáltatja.
15 perccel késleltetett adatok!
Tanulj meg viszonyítani! Dara Péter
ügyvezető igazgató
DEVISE Hungary
Le kéne venni időnként a szemellenzőt! Amíg más országokban elfogadott, sőt elvárt a fontos üzleti döntések előtt a piaci (versenytársi) információk begyűjtése, addig Magyarországon nagyon sok szervezet képviselője, vezetője, HR-ese semmihez sem viszonyítja magát, szervezetét. Tipikusan ilyen problémás kérdéskör a munkaerő foglalkoztatásához kapcsolódó jövedelmek területe. További írások itt találhatóak »
A másik 15 milliárd euró Essősy Zsombor
Vezérigazgató
MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az IMF-hitel átmeneti egyensúlyt teremtve az egységnyi, záros határidejű „laufot” biztosítja ahhoz, hogy jó irányba induljon el a gazdaság fejlesztése. Az így nyert idő mellé a pénzt a strukturális átalakításhoz, a gazdaság motorjainak begyújtásához kizárólag a most még elérhető, uniós források biztosítják. Ez a bizonyos „másik” 15 Mrd Euro jelenti azt a kivételes lehetőséget hazánk számára, amelyet most valóban vétek lenne nem kihasználni! További írások itt találhatóak »
Búcsúüzenet Oszkó Péter
ügyvezető igazgató
Portfolion
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
Jogszerű a hamburgeradó Bánki Orsolya
ügyvéd
ENWC
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Barcelonából jöttem… Mózes István
ügyvezető partner
ClientFirst Consulting Kft.
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »