Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Tömegközlekedés
Új vezér a MÁV élén
A mai naptól Dávid Ilona munkaviszony keretében tölti be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját.
Busztender - Két szék közé esett a BKV
Négyórás tárgyalás után döntés nélkül zárult tegnap az a vizsgálat, amelyet a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) indított a BKV személyszállító alvállalkozói tendere ügyében.
Használt buszokkal újít a BKV
Besegítettek az alvállalkozós és a használtan vett buszok. Újabb vonalakon jelennek meg az alacsonypadlós autóbuszok a fővárosban, közölte a BKK.
BKV - Ami a füst mögött van
Drasztikusan csökkentené a kormány a BKV-nak adható állami támogatást, ezzel együtt pedig lehetőséget adna a fővárosnak a saját bevételek növelésére. A jövőkép bizonytalan, egyedül annyi látszik biztosnak, hogy a fővárosiaknak, akár BKV-val járnak, akár nem, még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk.
Mikor fogunk BKV-val hajózni a Dunán?
A korábbi hírek ellenére nem júniusban indul a menetrend szerinti vízibusz-közlekedés a Duna fővárosi szakaszán. Az új hajójárat várhatóan a harmadik negyedévben indul a most felújított 8 kikötőt érintve – tájékoztatta a Világgazdaságot a Budapesti Közlekedési Központ.
Mikor indulhat a Szentendre-Budapest menetrend szerinti hajójárat?
Kilenc felújított szárnyashajója harmadát parkoltatja a PassNave, amely elővárosi járatokat indítana Szentendréről Budapestre.
Fónagy: Nem lehet így hagyni a MÁV kedvezményeket
A MÁV szervezeti egységesítését még az idén, 2012 végéig végre kell hajtani ahol lehet, az ésszerűtlen költségek lefaragása szükségszerű feladat, de a fejlesztéssel nem lehet takarékoskodni, mivel a megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosítása kötelezettség - mondta Fónagy János, a közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos pénteken az mr1, Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Vasúti átszervezés - a fűnyíróelv nem működött és most sem fog
A közösségi közlekedés problémáit egy informatikus szemével vizsgálva azt láthatjuk, hogy egyre gyakrabban cserélik a rendszergazdákat, azaz a vezetőket; egymást érik a hardvercserék, azaz a cégek átalakítása – de ezeken a hardvereken általában azt a szoftvert futtatják, amelyik már húsz éve is elavultnak számított. Kérdéses, hogy a rövid távú érdekeket előtérbe helyező, fűnyíróelv szerinti megoldások után végre valódi átalakulások indulnak-e meg – megtörve az eddigi külső és belső lobbiérdekeket.
MÁV-val a bécsi reptérre - légkondi és kedvezményes buszjegy
Napi kilenc vonatpár biztosítja a közvetlen eljutást a magyar és az osztrák főváros között, az állomásokról pedig félóránként induló buszokkal, csökkentett áron lehet a reptérig utazni. A vonatjegy továbbá kedvezményes múzeumbelépő vásárlására is lehetőséget ad.
Tarlós: megvan a megállapodás a BKV hosszú távú finanszírozásáról
Gyakorlatilag megkötötte a megállapodást a kormány és a főváros a BKV hosszú távú finanszírozásáról azzal, hogy a kabinet szerdai ülésén teljes egészében elfogadta a vonatkozó tervezetet – közölte Tarlós István főpolgármester szerdán az MTI-vel.
MOL
2012. május 24. 11:48Vendor szolgáltatja.15 perccel késleltetett adatok!
MOL
RICHTER
OTP
MTELEKOM
Kiemelt témák

Időjárás
Budapest |
|
27 °C
15 °C
27 °C
17 °C
26 °C
15 °C
25 °C
14 °C
25 °C
14 °C
24 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
24 °C
15 °C
26 °C
14 °C
25 °C
17 °C
25 °C
13 °C
25 °C
13 °C
27 °C
17 °C
25 °C
17 °C
27 °C
16 °C
27 °C
16 °C
25 °C
14 °C
27 °C
14 °C
27 °C
14 °C
24 °C
13 °C
|
Időjárás előrejelzés » |
Állásajánlatok
BUX
2012. május 24. 11:4915 perccel késleltetett adatok!
