Világgazdaság Online

Sőt, a vállalathoz a Nemzetgazdasági Minisztérium is nagy reményeket fűzött a decemberben közzétett növekedési tervben. Pedig azt már tavaly ősz óta tudni lehetett, hogy az okostelefonok piacán későn ébredő és ezért vészesen lemaradt társaság elbocsátási hullámából a magyarországi érdekeltség sem maradhat ki. A kérdés legfeljebb a mérték volt.
A Nokia döntését alapvetően nem a magyarországi működési környezet alakulása befolyásolta.

Bár hírek szerint előfordult, hogy a finnek nehezteltek az adóhatóság „túlzott” szigora miatt, a mindenkori kormányok a magyar gazdaság egyik zászlóshajójaként kezelték a céget. Most is marasztalták volna munkahelymegtartó támogatásokkal, de a lépést ez sem tudta megakadályozni. Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke tegnap maga is megerősítette: az átszervezést nem a költségszempontok vezérelték, hanem hogy a cég közelebb legyen az ázsiai beszállítókhoz. Ez pedig kulcsfontosságú az okostelefon-fejlesztések minél gyorsabb piacra kerüléséhez.

Mindez persze sovány vigasz a hamarosan utcára kerülő alkalmazottaknak vagy az egymillió új munkahelyet ígérő kormány számára, nem beszélve az érintett önkormányzatról, vagy a beszállítókról. A válság előtti fénykorában 5000 főnél is több embert foglalkoztató komáromi gyár visszafejlesztése komoly érvágás lesz a magyar GDP-ben és az exportadatokban is.

S hogy mi ebből a tanulság? Az feltétlenül, hogy sem az egyes vállalatok, sem az országok, sem a régiók nem ülhetnek a babérjaikon, nem élhetnek a múlt dicsőségéből. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója óriási árat fizetett ezért, de nekünk sem érdemes sok időt tölteni azzal, hogy nosztalgiával nézegessük a 12 évvel ezelőtti gyáravatási fotókat. Hiszen lennének itt mások is bőven. Őket kellene most megnyerni és megtartani.