Mozilla Firefox alatt kezdőlapnak
×Mozilla Firefox böngésző alatt, úgy tudja a VG.hu-t kezdőlapnak állítani, hogy az egér bal gombját nyomva tartva a címsor mellett levő VG ikont ráhúzza a kis házikó ikonnal jelölt kezdőlap gombra.
Belépés
×Közelkép
Hosszú évek régiós terepen
Géczi Tamás véletlenül került a kutatási szakmába, azonban az elmúlt húsz év már a tudatos munkáról szólt. Több társaság regionális szervezetét is vezette. Az Ipsos vezérigazgatójaként igyekszik alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz.
Teológusból lett bankár
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára Teológushallgatóból, majd matematika–fizika tanárból vált pénzügyi szakemberré Kovács Levente, a bankszövetség nyáron kinevezett főtitkára. A banki pályafutást pénztárosként kezdő, a pénzforgalom elméletével és felsőfokú oktatással is foglalkozó négygyermekes családapa a KDB Bank vezérigazgató-helyettesi posztját cserélte fel a bankszektor érdekeinek a képviseletére.
Kalandosan épített céget
Pankotai Csaba, az EMG Médiacsoport Kft. új ügyvezetője
Megbabonázta az arab világ
közelkép: Miklóssy Ferenc, az MKIK alelnöke, a Keviép Kft. igazgatója
A csapatjáték feltétlen híve
Elődje, Zsoldos Miklós kifejezett kérésére került az Union Biztosítóhoz az osztrák anyacégtől Lehel Gábor, a társaság új elnök-vezérigazgatója. A Vienna Insurance számos kelet-európai leányánál töltött már be komoly vezetői pozíciókat.
Számok helyett innováció
Négy új cégtársat nevezett ki a július 1-jétől a PwC, köztük három hölgyet. A lépés a tanácsadó cég nemzetközi struktúrájában és a magyar vállalati kultúrában is kuriózumnak számít, ugyanis egyszerre enynyi nő ritkán kerül vezető pozícióba. Egyikük Máthé Dóra, az adó-tanácsadási osztály új cégtársa.
Az angyalok az égbe törnek
Bár tagadja, titkon a Skype-éhoz hasonló sikert álmodik magának és cégének Simó György, a Day One Capital Zrt. ügyvezető partnere. Hiszi: sok siker azért megy még csírájában veszendőbe, mert hiánycikk a pénz, a hozzáértés, a megfelelő kapcsolati háló és a kellő figyelem.
Mobilos és tőzsdei tervek
A várható piaci nehézségeket is figyelembe vevő ötéves tervre alapozta cégének több milliárd forintos kötvénykibocsátási programját Takács Krisztián, a Business Telecom (BTel) Kft. ügyvezető-tulajdonosa. Az öt éve indult társaság olyan üzleti modellt követ, amely két éve már nyereséget hoz, a tőkebevonás a további dinamikus növekedést célozza meg.
Oroszul tanulna a szakember
közelkép: Szappanos péter, a Mastercard Advisors regionális vezetője
Elemzőből felső vezető
Korábban a területét minél jobban ismerő szakember szeretett volna lenni Tordai Péter, a KBC Equitas vezérigazgatója, akinek irányítása alatt most egyesül a pénzügyi csoport két leánycége. Tizenegy éve azonban azon fáradozik, hogy minél jobb vezető legyen. Úgy véli, ezen a téren mindig talál majd tennivalót.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Orbán: Jobbá akarom tenni az emberek életét
- Soros: A németek gyilkos receptje társadalmi drámák sorát hozhatja
- Tartós számlán 866 milliárd forintunk
- Kisvárosnyi ember veszítheti el az állását a Malév csődje miatt
- Elemzők: Van "némi igazság" az NGM állításában
- Elhunyt Nagyházi Csaba
- Külföldön dolgozni - Ebben eltérünk a világ többi részétől
- Elemzők: El kell adni a frankot
- Oroszországból, szeretettel - Fordulat előtt Washington?
- Akár 290 forint alá is kerülhet az euró