Világgazdaság Online

Az amerikai költségvetési ösztönzők jelentős részének tavaszi kifutásával és a kínai ingatlanpiacot hűtő intézkedésekkel, valamint az Európában megkezdődött hiánylefaragással gyakorlatilag véget ért a 2008-as gazdasági válságot követő fiskális expanzió korszaka. Az eddigi kilábalásból az ázsiai országok, Brazília és néhány nyugat-európai ország profitált elsősorban, így őket érintheti a legjobban a kilábalás lassulása, különösen akkor, ha egyes országokban W alakúvá válik a folyamat, és újabb recesszió következik be. Utóbbiról most amúgy is sok szó esik az Egyesült Államok esetében, ahol a munkanélküliség újbóli emelkedésének veszélye, az ingatlanárak és a tőzsdei árfolyamok további csökkenése, valamint a magas lakossági eladósodottsági szint miatt esetleg erősödő óvatosság mind-mind egy lassabb növekedési pálya irányába hat.

Az Obama-kormányzat ugyan igyekszik az amúgy automatikusan lejáró adó-visszatérítési programokat meghosszabbítani, de az egyébként is magas költségvetési hiány miatt a költségvetési politikának csak korlátozott mozgástere maradt. E miatt néhányan újbóli jegybanki ösztönzést tartanak valószínűnek az év második felében, a válság kezdete óta új mélypontra süllyedő rövid és hosszú lejáratú kamatok pedig arra utalnak, lehetőségként legalábbis számolni kell egy japán típusú, stagnáló gazdaság kialakulásának veszélyével is.

Az eladósodottság miatt egyre jelentősebb különbségek láthatók Európán belül is, ahol a centrum és a periféria között markáns eltérés van a kilábalás sebességét illetően. Így félő, hogy egy gyengébb nemzetközi környezet mellett néhány ország – Görögország már valószínűleg most is – újabb recessziót él majd át.

Magyarország az eladósodott, de viszonylag kis költségvetési hiányú országok közé tartozik. E mellett a külső egyensúly az idén a várttal ellentétben tovább javult, így az ország külső eladósodottsága fenntartható pályán halad, a devizahitelek állománya folyamatosan csökken. A kockázatot így mind az állami, mind a magánszektor adóssága tekintetében egy esetleges kamat- és árfolyamsokk okozta többletköltség, másrészt pedig a magas állomány miatt megújítási kényszer jelenti. A költségvetési hiánynál fontos megjegyezni, hogy nem a hiány emelésén, hanem a további csökkentés ütemezésén folyik a vita, ez nagy különbség a korábbi években látottakhoz képest, amikor is a rendre beígért csökkenő adósságpályát nem tudtuk teljesíteni. A csökkenő adósságpályát azonban minden körülmények között tartanunk kell.

Érthető módon a kormányzat nem kívánja a lényegében az exportra épülő törékeny kilábalást egy újabb belföldi keresletszűkítéssel megtörni, és tekintve, hogy ez vajmi keveset számítana az említett állományi kockázatok csökkentésében, nehéz ebben kivetnivalót találni. E gazdaságpolitikának véleményem szerint két kockázatra kell különösen odafigyelnie. Egyrészt nem lehet eltagadni az említett sérülékenységet, és amennyiben a világgazdasági folyamatok akár az állami, akár a magánszektor adósságának fenntarthatóságát érintik, a kormánynak gyorsan és hiteles intézkedésekkel reagálnia kell. A másik, talán nagyobb kérdés viszont, hogy a gazdaság a jelenlegi szerkezetben képes lesz-e belső munkahelyteremtésre is, azaz az export mellett megindul-e egy belső keresletre alapozott növekedés is.

Ráadásul, ahogy azt Amerikában is látjuk, egy tartós kilábaláshoz a munkaerőpiac javulására, azaz a foglalkoztatottság emelkedésére is szükség van. Ma úgy tűnik, hogy alapesetben mind a világgazdasági, mind a munkapiaci kockázat elkerülhető, de a következő hónapok kritikusak lesznek annak eldöntésében, hogy valóban megáll-e a magyar kilábalás egy lassabb világgazdasági mellett is.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza