Világgazdaság Online

Az életét és vérét a jelek szerint még mindig szívesen adja a hazai lakosság a kormánynak – ezt bizonyítja, hogy a „gazdasági szabadságharc” hívei néhány hete százezres tömegben vonultak az utcára –, a pénzüket azonban nem. Lehetett volna adakozni az államadósság-csökkentő alapba, a kezdeményezés azonban nem lett túl sikeres, eddig nagyjából 200 millió forintot szánt erre a lakosság.

Nemcsak örökbe lehet azonban pénzt adni az államnak, hanem kölcsön is, kamatra. A hazai lakosság azonban erre is egyre kevésbé hajlandó. A háztartások részesedése az államadósság finanszírozásából már csak nagyjából 3,5 százalékos, hozzávetőlegesen 740 milliárd forintot fektettek állampapírokba. Ennek az összegnek több mint a tízszeresét tartják bankbetétben, de még banki kötvényekben is több lakossági befektetés van, mint állampapírban.

A háztartások mellett a hazai intézményi szektor is egyre kevésbé képes finanszírozni az államot, a magánnyugdíjpénztárak már nem tudnak miből állampapírt vásárolni, a végtörlesztéssel és különadókkal megrogyasztott tőkehelyzetű bankok pedig szintén nem képesek az államot a korábbinál nagyobb mértékben hitelezni. Marad tehát a külföld, amelynek részesedése a magyar államadósságból rekordon áll: a forintadósság 55 százalékát és a devizaadósság csaknem teljes egészét ők finanszírozzák – ha akarják. Ha ugyanis éppen elromlik a nemzetközi hangulat, vagy bóvliba vág bennünket egy hitelminősítő, máris csökken az érdeklődés az aukciókon, sőt a másodpiacot is telepakolják eladási ajánlatokkal.

Kellene tehát valami ellenpólus, és erre megfelelő lehet a lakosság. A háztartásoknak több mint 4000 milliárd forintjuk van értékpapírokban, a betétállomány pedig megközelíti a 7800 milliárd forintot. Mindebből az állampapírpiac is szakíthatna, ha az Államadósság-kezelő Központnak (ÁKK) volnának versenyképes ajánlatai, ezek híre eljutna a célcsoporthoz, és végül meglenne a bizalom a befektetőkben.

A versenyképességen még van mit javítani, a bankok akciós betétei ugyanis már 9 százalék körüli kamatot ígérnek, a kamatozó kincstárjegyet és a kincstári takarékjegyet viszont még mindig 8 százalék alatti kamattal kínálja az ÁKK. A lakosság vásárolhat diszkontkincstárjegyet és államkötvényeket is, a kincstári árjegyzésben viszont ezek hozamából is lecsípnek. Pedig vonzó kamattal el lehet adni az állampapírt, ezt mutatja az inflációt követő államkötvények legújabb sorozatának sikere is: a befektetők két hét alatt elvitték a felajánlott 50 milliárd forintnyit az első évben 9,3 százalékos kamatot fizető papírból, így 30 milliárdot rá kellett bocsátani az eredeti mennyiségre. Ennek persze a magas kamat mellett más oka is lehetett: most járt le egy három éve indított hasonló kötvény, és reklámkampányt is szerveztek az új papírnak.

Ez pedig fontos, az állampapír sem fogy ugyanis, ha nem tesznek semmit az eladásáért. Az ÁKK-nak az elmúlt két évben nem volt reklámkampánya, értékesítési csatornái pedig beszűkültek. A forráshiánnyal küzdő banki partnerek nem érdekeltek betétjeik rovására állampapírt értékesíteni, a Magyar Postánál pedig az ÁKK-nak a jutalékok terén versenyeznie kellene a banki partner Erstével. Az ÁKK-nak tehát olyan partnerekkel kellene összefognia, amelyek legalább annyira érdekeltek az állampapírok eladásában, mint más befektetések értékesítésében.

Egy akadály azonban még ezután is ott tornyosulhat a központ előtt: a lakosság bizalma is megrendült az állampapírokban. Ez nem csoda: amikor a parlamentben is nyíltan javasolják egyes politikusok, hogy ne fizessük vissza az államadósságot, okkal tarthatnak a kisbefektetők attól, hogy cserben hagyhatják őket a kötvények lejáratakor. Ezek után pedig csöppet sem meglepő, ha az állam helyett sokan az évtizedek óta megbízhatóan szolgáltató pénzügyi intézményeket választják.