Világgazdaság Online

Önmagában az aligha meglepő, ha a szélesebb közvélemény nem tud mit kezdeni az egész elnökségesdivel. Miként az EU-lét egésze, úgy ez az ideiglenes szerepvállalás sem igazán értelmezhető sokak számára. Elgondolkodtató viszont, hogy az üzleti szektor jó része, de még a politikai elit nem kis hányada is a „valós” élet szempontjából csupán zajongó fontoskodásnak – jobb esetben letudandó kötelező körnek – véli az egészet. A hétköznapi magyar élet számára lényegtelennek.
Pedig a „magyar élet” rengeteget nyerhet vagy veszíthet a januárban kezdődő fél év sikerén vagy kudarcán. A pénztárkönyvek szintjén is. Az államháztartástól az önkormányzati és kisvállalkozói könyvelésekig. Aminek kapcsán hadd emlékeztessünk három körülmény egybeesésére. Az egyik, hogy a tervek szerint éppen 2011 közepén kezdődik a 2013 utáni újabb hétéves közösségi költségvetés tagországok közötti vitája. A másik, hogy ha minderre már ma sor kerülne, a magyar érdekérvényesítési képesség csak igen behatárolt lenne a tagság első hat évének folyamatos országimázsromlása után. A harmadik, hogy elnökségként minden ország kap hat hónapot arra, hogy úgy legyen befolyással 26 másik tagállammal közös ügyekre, hogy az ország következő évekre szóló pozíciója is a végzett munka fényében radikálisan módosulhat (erősödhet vagy ellenkezőleg…).

A mesebeli jó tündér sem intézhette volna kedvezőbben. Emlékezetes, hogy politikailag és morálisan mennyire pozitív volt Magyarország EU-megítélése, amíg élt a vasfüggönybontás emléke. Hasonlóan jó benyomást keltett az ország a csatlakozási tárgyalások során, amikor is sokan az egyik „leginkább EU-érett tagjelöltet” látták benne. Aztán a taggá válás után jött hat év, amelynek során a magyarok sokak szemében a gazdasági-pénzügyi bukdácsolás – utóbb már rendkívüli támogatásra is szorulás – kirívó példájává váltak, megspékelve néhol már ijesztő jegyeket is felmutató belpolitikai megosztottsággal, EU-ügyekben pedig ismétlődő kiszámíthatatlansággal. Ilyen előzmények után nagyon nehéz rövid időn belül ismét visszamanőverezni magunkat a megbízható, hiteles, tiszteletet ébresztő, tehát együttműködésre érdemes – így befolyásos – tagország helyzetébe. Márpedig a hétéves közösségi pénzügyi keret sok hónapos alkudozásaiban csak az remélheti, hogy számára is előnyös módon befolyással lehet a viták menetére, aki ilyen pozíciót élvez a többiek szemében.

Magyarország számára elnökség nélkül évekbe telne, amíg helyreállíthatná a reputációját – s közben a büdzséviták menetében alig-alig tudna érdemi játékossá válni. A januárban kezdődő hat hónap mindehhez képest kivételes alkalom arra, hogy mindezt fél éven belül a magyar diplomáciai-politikai-közigazgatási elit felülírja. Fél évig minden EU-ügy magyar kezeken megy keresztül, minden EU-ülés – a diplomáciai harmadtitkártól a miniszterig – magyarok elnökletével zajlik majd. A magyarok közvetítenek mindenki felé, a magyarokat kérdezi majd a sajtó. Ha a fél év végén azzal az emlékképpel állnak fel a többiek az asztaltól, hogy egy sor dologban mindenki hasznára jelentős haladást sikerült elérni, hála a magyar elnökség hatékony menedzsmentjének, úgy ez egy csapásra feledtetheti az előző éveket. A hozadék pedig olyan diplomáciai-politikai tőketöbblet, amelyet a költségvetési vitában szerencsés esetben milliárdos nagyságrendben pénzzé vagy előnyös pénzköltési szabállyá (is) lehet majd tenni. Miként minden más, a „magyar valóságot” közvetlenül érintő döntéshozási alkuban is erősebb befolyást adhat azután a magyar érdekképviselők kezébe.
Ez (is) a magyar EU-elnökség tétje. Nem egy elit csoport, hanem az egész ország nyerhet vagy veszíthet rajta. Évekre szólóan.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője