Világgazdaság Online

A mostani kedvező befektetői hangulat már-már feledteti velünk, hogy a hazai pénzügyi piacokon a három évvel ezelőttihez hasonló, helyenként súlyosabb bizalmi válság alakult ki az év legelején. A gazdaságpolitika kezdeti érzéketlensége a bizalmi és finanszírozási válság sokasodó jeleire pánikközeli helyzetet eredményezett. Két számjegyű tartományba robbantak az állampapírkamatok forintban és euróban is, illetve új csúcsra tört az euró-forint árfolyam, a magyar államcsőd elleni biztosítás díja és a banki devizacsere-ügyletek.

A lakosság körében ugyancsak érzékelhető volt az aggodalom, sokan a megtakarításaik külföldre menekítését tartották szükségesnek. Nem a leggazdagabb társadalmi csoport ijedt meg a legjobban, hiszen annak vagyona már régóta külföldön volt. Ugyanaz a dolgozó, adózó, gyermeket nevelő középosztály aggódott, akinek például az egykulcsos személyi jövedelemadó is címezve volt (hiszen a felső néhány ezer nem a leadózott munkajövedelméből vált azzá). Sajátos irónia jellemezte ezt a helyzetet, amelyben az állam erkölcsi és anyagi támogatást igyekezett nyújtani a középosztálynak, miközben az minden korábbinál jobban tartott szerény pénzügyi megtakarításai elvesztésétől.

Ha valakinek kétségei lennének az akkori helyzet komolyságáról, az könnyen meggyőződhet erről a jegybanki likviditási statisztikákban. Jól látható, hogy december közepén bizony riadót fújtak a banki likviditáskezelők, és a bankrendszer egynapos jegybanki eszközei több héten keresztül szokatlanul magas szintre álltak be. Békeidőben a folyamatosan meglévő banki forintlikviditás-felesleg a Magyar Nemzeti Bank kéthetes kötvényeiben csapódik ki, amelyre alapkamatot fizetnek. A bizonytalanság erősödése miatt viszont ezúttal a bankok átmenetileg 700 milliárd forinttal több egynapos eszközt tartottak a jegybanknál, mint normál esetben szoktak: utoljára ilyet 2009 elején láthattunk. A bankoknak ez az „ugrásra kész” helyzete egy százalékpontnyi elvesztett kamatba kerül, ami a szektor egészének napi húszmillió, éves szintre kivetítve hétmilliárd forintot jelent.

Mi kell ahhoz, hogy a bankrendszer inkább vállalja ezt a költséget? A piacon olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a külföldi bankok kockázatkezelői szorosabbra húzták a limitet az MNB-vel szemben, ez azonban teljesen értelmetlen, hiszen a forintot kibocsátó intézménnyel szembeni forintkövetelés esetében aligha lehet szó hitelkockázatról. Nem tudok így másra gondolni, mint hogy a hazánkban tevékenykedő bankokat komolyan foglalkoztatta annak a lehetősége, hogy beüt egy pánikszerű lakossági betétkivonás, esetleg a külföldi tulajdonos ad utasítást azonnali tőkekivonásra. Mindez azért is figyelemre méltó, mert az MNB-kötvények elvileg szabadon adhatók-vehetők, többek között ez volt az egyik érv annak idején, amikor évekkel ezelőtt áttértek a kéthetes „betét” intézményéről a kötvényformára.

Hála a megváltozott kormányzati kommunikációnak, a pánik azóta lecsengett, a kötvényhozamok estek, és a forint erősödött. Közhely, de igaz: a bizalmat visszaépíteni sokkal tovább tart, mint elveszíteni. Most éppen segít a világpiaci hangulatban beállt kedvező fordulat. A feszültség oldódásának jeleként az egynapos jegybanki állomány is sokat csökkent, bár még mindig elmarad az unalmas hétköznapokra jellemző szintjétől, és a csökkenésben nem kis szerepe lehetett annak is, hogy az elmúlt hetekben az MNB minden korábbinál több három hónapos euróforrást nyomott a piacba. Reméljük, a helyzet ezen a fronton is konszolidálódik, de a következő hetek még tartogathatnak meglepetéseket.