Világgazdaság Online

A hungarikumok gyöngyszemének tekintett cég bukása heves érzelmi reakciókat váltott ki, de az események után elérkezett a racionálisabb értékelés ideje. A gazdasági valóság az, hogy a rendszerváltás óta a most jobblétre szenderült cég szinte minden évben súlyos veszteségeket termelt. A nemrég befejezett EU-vizsgálat az utóbbi években a versenyszabályokkal ellentétes állami támogatás összegét 100 milliárd forintra teszi.

A cég közvetett értékeinek magyaros érzelmekkel feltupírozott volta és a rideg gazdasági-pénzügyi mutatók összevetése szót sem érdemelne, ha kivételes, egyszeri esetről lenne szó. A probléma kettős. Egyrészt, nagyon sok hungarikum van, amelyek kimondva vagy kimondatlanul mentesülnek a piacgazdaság, a verseny és a jövedelmező működés követelményei alól. Másrészt az évtizedes, nyilvánvaló tények ellenére a Malév csődje nem a hazai gazdaságpolitika döntése, hanem – legalábbis a szélesebb közvélemény megtévesztésére – az EU állami támogatásokat tiltó és számon kérő lépésének a hallgatólagos érvényre juttatása.

Azon túl, hogy a dolog ilyen sugallata ismét csak az EU-ellenes érzelmeket erősíti, a lehangoló üzenet mégiscsak az, hogy gazdaságpolitikánkban és a társadalmi megítélésünkben nincs valós fordulat: az érzelmi indíttatású megítélésekkel és döntésekkel szemben a változó nemzetközi és hazai gazdasági követelmények racionális megközelítése még mindig várat magára. Jellemző a helyzetünkre, hogy miközben a média a Malév csődjétől hangos, a kormány ülésére került a bajba jutott hazai kis és nagy élelmiszergyártók megsegítésének programja, továbbá bejelentés hangzott el arról, hogy az EU újragondolja, szigorítja a versenytorzító állami támogatások rendszerét.

Ami a Malév súlyos gazdálkodási deficitjén túli pozitív hatásokat illeti, első helyen említik az országimázsban betöltött kitüntetett szerepét. Valóban „felbecsülhetetlen” ez a hatás, bár megítélésem szerint egy célirányos országimázs-akció talán jóval olcsóbb és hatásosabb lenne, mint az évenkénti 25 milliárd forintos veszteség finanszírozása. Csak hab a tortán, hogy az országimázs szempontjából hogyan értékeljük az utóbbi időben jellemzővé vált helyzetet, miszerint a Malév csak az előre kifizetett szolgáltatásokat volt képes igénybe venni megbízhatatlan fizetőképessége miatt.

Az is elhangzik, hogy a Malév kiesése a szállodai szobafoglalás 50-60 százalékos csökkenését is hozhatja. Úgy tűnik tehát, a külföldi vendégek döntően a Malév „kimagasló” szolgáltatásai miatt látogatnak Magyarországra, ami meglehetősen szomorú képet fest turisztikai szolgáltatásaink versenyképességéről. Ellentmondani látszik e borúlátásnak, hogy a versenytársak szinte minden, gazdaságilag racionálisnak tűnő relációban pótolni kívánják a kiesett kapacitásokat.

Ugyancsak a súlyos veszteségek ellentételeként említik, hogy a 2500 fő körüli alkalmazotton túl a cég közvetve egy kisvárosnyi embernek adott megélhetési lehetőséget. Ez a kérdéskör önmagában is megérne egy alapos elemzést, de a vállalat évtizedes gazdálkodási mutatója inkább azt jelzi, hogy nem elsősorban a nemzetközi versenyben való eredményes helytállást tartotta szem előtt, hanem az adófizetők pénzén társadalmi, szociális foglalkoztatóként működött. Csak emlékeztetőül, nem is olyan régen az alkalmazottak egy része „európai szintű bérekért” szállt síkra.

A szomorú tanulság ismételten az, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy a nemzetközi gazdasági erőviszonyok változása miatt életképtelenné váló nemzeti légitársaságot ilyen-olyan tényezőkre hivatkozva tartósan finanszírozni tudjuk. Nem elsősorban az EU versenyszabályainak tiltása, hanem az elemi gazdasági racionalitás követelménye miatt.

VG-páholy-tagok: Bartha Attila , Hegedűs Miklós , Orbán Gábor, Oszkó Péter Megjelenés minden szerdán